QUAR/TETT

- Bakos Levente, Kovács Anita, Králl Szabolcs, Rásonyi Ábel kiállítás-megnyitója a Picasso Pointban -

A Memento Mori Közhasznú Egyesület 2008 augusztusában alapult 14 alapító tag közös szándékaként. Egyesületünk célkitűzései között szerepel alapító okiratunkban alkotótevékenységek és művészek támogatása, ennek szellemében 2009 januárjától teremtünk fővárosi és vidéki helyszíneken különböző képzőművészek alkotásainak kiállítási lehetőséget.

Soron következő budapesti helyszín a Picasso Point, ahol szeptember 13-án este 7-kor rendhagyó módon 4 alkotó kiállítása nyílik meg. Két héten át tekinthetőek meg az alkotások, ami után újabb alkotó munkái két hét kihagyás után érkeznek megtekintésre.

Megnyitja: Rásonyi Ábel
Belépő nincs!

BAKOS LEVENTE

Bakos Levente ritkán állít ki, legutóbb 20 év tapasztalatát összegző kalligráfia-festményei voltak láthatóak - melyek több évnyi tanulás és gyakorlás után kerültek a közönség elé.
Az alkotó elmondása szerint ezúttal munkáinak más területéről tallóz és mutat be néhányat - egészen biztosan izgalmas oldalát megmutatva velük.

KOVÁCS ANITA

Jelenleg fotózással és festészettel foglalkozom, folyamatosan képzem magam e műfajok terén. Munkáimat igyekszem bemutatni bizonyos időközönként. A Sarkosok Képzőművészeti Stúdió és a Poszt fotográfiai csoport tagjaként rendszeresen részt veszek csoportos és egyéni kiállításokon. Szeretek kisérletezgetni színekkel és formákkal, különböző anyagokkal - de talán pont ezért különösebb művészi hitvallásom vagy koncepcióm nincs is. Számomra az alkotás egy eszköz (szerencsére az egyetlen) lelkiállapotom pillanatnyi kifejezésésére.

KRÁLL SZABOLCS

„A poszt indusztrializmus az inkább szolgáltatásokra mint termelésre épülő társadalom egyik következménye az elhagyott ipari létesítmények megjelenése; ezek esztétikája, az elhasznált tárgyak újrafelhasználása számomra mindig is fontos volt - tekintve angyalföldön a Tatai út melletti MÁV telep szomszédságában nőttem fel -, a munkákon látható koszos, erodált felületek iránti vonzalmam is innen erdetezhető.”

RÁSONYI ÁBEL

Rásonyi Ábel festményei igen szélsőséges reakciókat válthatnak ki a szemlélőből. Furcsa zavarodottság, döbbenet kerítheti hatalmába, mikor e különös portrékra tekint, melyek a XXI. század elejének mindennapi valóságától oly eltérő, oly idegen világból tekintenek le rá. Hiába próbálna azonban zavarát rejtve tovább sietni; a kifejezésmód különös szuggesztivitása már az első pillantás után a képekhez bilincseli.


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 03. 28. - 10:28 | © szerzőség: Gelka