Az osztrák Jännerwein zenekar debütalbuma tavaly jelent meg a Heimatfolk lemezkiadónál (a Steinklang neofolkra speciálizálódott divíziója). Most egy friss koncertélmény fényében írok az anyagról, ugyanis az ösztönzött ezen beszámoló megírására...
A zenekar anyagai közül koncertjük előtt hallgattam egy-két dalt, de pár akkord után bekategorizáltam a mai átlagos, sajnos tömegével készülő "tábortűznél gitározgatós" és persze a "régi nagyokat" utánzó neofolk zenekarok közé - egyszóval elsőre nem igazán győztek meg. A fordulatot a már említett koncert hozta meg, ugyanis nemrég a hollandiai Dwaalspoor fesztiválon volt alkalmam hallani őket.
A csapatot négy Salzburgi fiatalember alkotja, akik zenéjüket kizárólag élő hangszerekkel veszik fel és adják elő. A zenekar fontembere "Max KTG" néven működik, az ő Neuland néven alakult szólóprojektjéből jött létre a zenekar. Az új név osztrákos németséggel "Januári bort" jelent, bár hazánkban ismeretlen, de nyugati szomszédaink népzene-rajongóinál minden bizonnyal népszerű népballada hősének Georg Jennerwein-nek a nevéből jött, aki egy híres-hírhedt bajorországi, Robin Hood-szerű hős volt és a 19. században élt, főúri birtokokon folytatott orvvadászatot, mígnem egy csapat katona el nem kapta és ki nem végezte tetteiért.
A zenekar balladisztikus dalait a szokásos akkusztikus gitáron, basszgitáron és militáns hangzású dobokon túl tangóharmonikával, bozukival (lant-szerű, eredetileg görög népi hangszer), blockflötével, tekerőlanttal és hegedűvel adja elő - az utóbbi négy hangszer megszólaltatója a rendkívüli zenei tehetséggel bíró Peter Feldl egyszemélyben, akiről a backstageben lezajlott beszélgetések során kiderült, hogy félig magyar származású, sőt, pár szót anyanyelvünkön is tudtunk vele váltani. Ezen kívül a zenekar négy tagjából hárman is - többnyire kórusban - énekelnek, ami egy rendkívül hősies, patetikus hangulatot ad a produkciónak (ez főleg az élő előadáson jön, jött ki), amit igen ügyesen egészít ki a szokványos uniformis-szerű megjelenés helyett az inkább komoly- ill. népzenei hozzáállásra utaló fehér inges, fekete nyakkendős és mellényes ruházatuk.
Maga a lemez 13 számból áll, címéhez méltóan kellemes harangjátékkal indul, majd jönnek a már említett neofolkos-balladisztikus, akkusztikus gitártémák, amit egy csodálatos hegedűszóló egészít ki. Ezt egy alig három perces, de (pozitív értelemben vett) slágernóta követ, amelyben a tekerő is megszólal és finoman illeszkedik a szomorkás, de valahol mégis heroikus hangvételű, német nyelvű ének. Ezen kívül érdekes a Death in June "The Grass is Always Browner" számának sajátos feldolgozása, amit a kultikus angol zenekar honlapján lévő, feldolgozásoknak szentelt rádiójában is hallhatunk. Számomra a lemez fénypontja a "Burian" című dal, amely egy romantikus visszaemlékezés az Osztrák-Magyar Monarchia időszakára. Zenéje a császári himnusz bár alaptémájának népies variációira épít és IV. Boldog Károly beszédének archív felvételével zárul, amit a koncerten mivel az est magyar fellépő zenekara (bár zeneileg más), de mondanivalót tekintve hasonló koncepcióval bír ezért hangos tapssal üdvözöltük utolsó királyunk hangját. Egyébként az egész lemez hangulatát átitatja egyfaja népies, nosztalgikus és néhol melankólikus hangulat amit nagyrészt a népi hangszereken és a szövegeken keresztül felvonultatott alpesi népzenei témáknak köszönhetünk, így remek hallgatnivalóként szolgálhat mindenkinek, aki fokozni szeretné a novemberi hónap szeles, őszies alaphangulatát...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
