• wolftorrents Music
  • Tv shows
  • Volkova Sisters, Terra Profonda

    Helyszín: 
    Budapest - Trafó(Liliom u. 41.)
    Időpont: 
    2017. február 4., 20:00
    Fellépők: 
    Volkova Sisters

    A Volkova Sisterst 4 éve indította el Sándor Dániel, Berger Dalma és Kovács Gergely, mely jelenlegi felállásában Vangel Tiborral kiegészülve lép színpadra. A csapat első Ep-jének (Venus Robot) promó turnéját az USA-ban kezdte 2011-ben, majd 2013-ban Londonba költöztek. Több magyar filmhez és sorozathoz adták dalaikat (például a Mundruczó Kornél által rendezett Fehér Istenhez, amiben egy rövid jelenet erejéig meg is jelennek). Első nagylemezük, a Blood Shapes This Faith tavaly nyáron jelent meg, saját kiadásban, melynek disztribúcióját a neves angliai Rough Trade vállalta magára. Jelenleg második nagylemezükön dolgoznak.

    A Terra Profonda zenekar 2012 szeptemberében állt össze Budapesten. Látomásos szövegek köré csavarodó, sokszor repetitív, az amerikai blues, máskor a szabadzene határain megszólaló drámai szerzemények születnek a hármasfogat műhelyében, melyek improvizatív jellegük ellenére hagyományos értelemben vett dalok. Ahogyan a zenekar neve is sugallja, a zene fontos eleme a föld, a föld-közeli megszólalás. Mivel az élő előadások sokkal inkább hasonlítanak egyfajta három szereplős tematikus zenefolyamhoz, színházi perfomance-hoz, mint zenei koncertekhez, talán a drámai blues a leghelytállóbb körülírása a trió muzsikájának. A dalokban többek között szerelemtől elnyűtt matrózok, riadt lovak, sebhelyes, eldurvult vándorok, rossz, ideges kelet-európai családfők veselkednek neki az éjszakának. S mint lepkék a kifeszített vásznon, mind a Terra Profonda világában rajzanak.

  • bytetorrents Browse
  • Music Browse
  • Hiba | Gothic.hu

    Hiba

    A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.