Eino Leino a századforduló nemzeti újromantikájának legjelentősebb képviselője. A lírikus költészet mellett munkásságába epikus költemények, színdarabok, regények, novellák, esszék, karcolatok, irodalomkritikák és visszaemlékezések egyaránt beletartoznak. Mindezek mellett a világirodalom nagyjaitól is fordított: többek között Dante, Corneille és Runeberg műveit. ... A nagy költő híres bohém volt. Életmódja és közismert írónőkkel folytatott viszonyai - három házassága mellett - nagy érdeklődést váltottak ki és megteremtették művészi mítoszát. Leino a gyertyáját két végről égetve rövid életet élt, szegényen, elhagyatva halt meg 1926-ban január 10-én 100 esztendeje.

Fülemüle csattog az ág-hegyén,
kalászok fölött ég a telihold.
A nyári éj boldogsága enyém -
irtásföld füstje lengő, szürke folt.
Nincs bennem öröm, bánat, se kétség;
hozzátok el zöld erdők sötétjét,
felhők pírját, búcsuzó nap fényét,
széljárta hegyek szunnyadó kékjét,
vizek árnyait, zsálya illatát:
ezekből szövöm szivem dalát.

Drága lány, édes, mint nyári széna,
szívem vágya, csöndje, - ez a dal tiéd.
Te vagy hitem. Nélküled a dal néma, -
te, tölgyfalombok zöldje, büszke, szép.
Lidércfény már nem csábítja lelkem,
a Varázshegy aranyát megleltem;
köröttem az életkör szükebb lesz,
áll az idő, a szélkakas csendes;
út előttem, engem vár vigyázva,
ez visz majd az ismeretlen házba.
(Nocturne, Képes Géza fordítása)

Az életrajz a Finn Nagykövetség honlapjáról származik